Szavalóversenyt tartottunk iskolánkban

Idei szavalóversenyünket februárban tartottuk, mivel a magyar költészet napja ebben az évben nagyszombatra esik, így el kellett térnünk a hagyománytól. Azért, hogy a gyerekek az eredményhirdetést is meg tudják várni, igazgató úr engedélyével már a 6. órában megkezdtük a szavalatok meghallgatását, és így negyed négykor már eredményt hirdettünk.

A zsűri elnöke meghívott vendégünk, Galán Géza volt, iskolánk régi tanulója, a Magyar Televízió rendező munkatársa.

   A versenyen a következő díjakat ítélte oda a zsűri:

I. kategória (7-9.osztály)

  1. helyezett Márton Réka        8.a
  2. helyezett: Szabadics Lilla     7.b
  3. helyezett: Szabó Kata           9.a

                     Különdíjat kapott: Bogos Ágnes     9.d

II. kategória (10-12. osztály)

  1. helyezett: Bognár Anna a
  2. helyezett: Horváth Petra 11.a
  3. helyezett: Suki Bence 11.a

Különdíjat kapott:

Izsa Dorottya 10.b

Koncz Péter                     11.a

Nikl Márton                     11.a

Következő irodalmi kávéházi rendezvényünkön a díjazott szavalók a versmondást népszerűsítendő el fogják szavalni a költeményeket a kávéházi közönségnek is egy kis vallomással fűszerezve.

Miért választották ezt a költeményt, mit tud nekik adni egy vers megtanulása és előadása?